Rólam

          Vélemények

               Magamról

Fiatalként még azt gondoltam, hogy kereskedelem lesz az én világom. Ezzel a szakmával léptem be a nagybetűs életbe.

Aztán miután férjhez mentem és gyermeket vállaltam, szépen lassan kezdet kirajzolódni, hogy mi az ami engem igazán érdekelhet és kerestem a hivatásomat.

Ami mind végig bizonyos volt számomra, hogy emberekkel való  foglalkozást szeretnék választani. Masszázs nem csak munka de az emberekkel való törődést is jelenti számomra. Itt élünk, ebbe a fizikai világban és ebbe a fizikai testben. Úgy gondolom, hogy a testünkkel való munka és törődés is fontos része, hogy megtaláljuk és megéljük a harmóniát. Azt szeretem a masszázsban, hogy azonnali megkönnyebbülést tudok hozni az emberek életében, na és persze fantasztikus kikapcsolódást is számukra.

Bemer Fizikai érterápia, már masszőrként talált rám, és első pillanattól lenyűgözött, mennyire hatékony és valójában milyen rendkívüli eredmények elérhetők vele az egészség területén. Így hát nem volt kérdés, hogy ezt a szolgáltatást is nyújtanom "kell." Bérlési és vásárlási lehetőséget is biztosítok a meglévő és leendő vendégeim számára.


Az élet mint bárki mást engem is kihívások elé állított. Mindig is érdekelt, talán ebből kifolyólag, hogy hogyan is működig a világ. 

Miért vagyok itt? Honnan jövök? Hová kerülök innen? Mi az ami működteti a dolgokat és hogy, hogyan vehetem kezembe az életem irányítását.

A tudat és a lélek sok embert foglakoztat, hisz nem kézen fogható dolgok ezek, így bennem is kíváncsiságot kelt. Érdekel ezen dolgok "hogyanja" Ezért az energiával való munka is a részemmé vált.

Jó dolog haladni az önvalókkal és letenni a régi terheket. Jó dolog megszabadítani a testünket sulyoktól. Jó dolog kedvesnek lenni önmagunkhoz.

Ezekben segítek neked, ha engeded, és remélem mindig viszel egy kis könnyedséget vagy talán még örömet is magaddal, tőlem!

Remélem találkozunk!

Edit




www.relaxneked.webnode.hu
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el